Eredeti cím: Sorgenfri (norvég)

Megjelent 2002-ben, a magyar kiadás (Animus Kiadó) 2013-ban. Elolvastam 2018. januárjában.

Harry Hole (ejtsd: Hari Hule) rendőrnyomozót egy régi szeretője vacsorázni hívja. Másnap reggel Hole a vacsorából semmire sem emlékszik, viszont a régi szeretőt holtan találják. Miközben Harry egyre jobban belekeveredik ebbe az ügybe, egy bankrablás kapcsán is nyomozni kezd, ahol a pénztárost hidegvérrel meggyilkolták.

Első találkozásom Nesbøvel (ejtsd: Neszbővel), és nyomozóalakjával, Harry Holéval. Mivel számomra a krimit eddig Agatha Christie (Poirot, Miss Marple), Conan Doyle (Sherlock Holmes) és Raymond Chandler (Philip Marlowe) jelentette, teljesen meglepett Hole alakja, nem találok rá jobb szót, egyszerűsége. Ugyanis Harry Hole nem más, mint egy rendőrnyomozó, akinek ugye az a munkája, hogy nyomozzon...nem lángész, nem különc, még csak nem is magánhekus.. Szerethető (nekem kicsit Columbos) figurájának egyetlen "különlegessége", hogy alkoholista, bár épp száraz.

A regény története komplex és izgalmas. Lassan, lépésről lépésre áll össze a mozaik, az a fajta krimi, ahol csak egy icipicivel tudunk többet a főhősnél, de ez épp elég ahhoz, hogy ne legyen nyugtunk (egy ideig)...hozzájárul ehhez az is, hogy az író néha különleges nézőpontokból mutatja be az eseményeket, ez nekem nagyon bejött. A karakterek érdekesek, könnyen elképzelhetőek, és jó látni, hogy a norvégoknál is csak ugyanúgy működnek a dolgok és az emberek, mint itthon:)  Az oslói környezetbe kicsit nehéz volt belehelyezni magam, de szerencsére enélkül is működött a történet (a személynevek megfejtése már más tészta volt pl.ffi/nő- e az illető...azért sikerült:))

Ami hiányzott az a varázslat, a misztikum, amit a fent említett krimikben megszoktam. Úgyis mondhatnám, hogy Nesbø könyve az én ízlésemnek egy picit túl technikai az állandó videofelvétel elemzéssel...(bár erre mondhatná valaki, hogy Sherlock Holmes meg állandóan lábnyomokat vizsgál, meg pl. sarat...) És igen, már a könyv elolvasása előtt kérdés volt bennem, hogy 500 oldalon keresztül tud-e feszült lenni egy regény, és nagyon közel járt hozzá, de azért volt egy holtpont, úgy középtájt. A végére pedig személy szerint nagyon elfáradtam, túl sok lett az elvarrandó szál, és már nem nagyon tudtam ki kivel van, visszalapozni pedig lusta voltam...

Egy dolgot még a végére...engem kifejezetten idegesítettek azok az ismeretterjesztő szövegek, amik cél szerint a történet megértést segítették, mert valahogy unalmasnak, lexikonszerűnek éreztem őket, idegennek a regényben.